2010. március 6., szombat

Nincs itt

Tévedtem, a tavasz valahol máshol van. Itt hideg szél és reggel -5 fok van, ami igazán nem mondható tavasziasnak.
Egy összeesküvésről kell beszámolnom, ami a felháborító kezdet ellenére végül is egész jól végződött. Csütörtök reggel Fletch és Phini gazdasszonya, az általam nagyon szeretett Diana érkezett hozzánk vendégségbe (legalább is akkor még azt gondoltam, hogy beéri egy kávéval és egy kis sütivel). Viharos üdvözlésem után azonban gyanúsan kezdett viselkedni, ruhát váltott, és a kosárkájából mindenféle gyanús dolgot pakolt egy törülközőkkel letakart asztalra. Ezután gazdasszonyommal az emeleti fürdőszobába csaltak, a zuhanyfülkébe parancsoltak, és orvul megfürdettek! Ezután másfél órát fésültek és három hajszárítóval szárítottak! Úgy éreztem elárultak, és már az ártatlan vendégnek látszó látogatókban sem bízhatok többé.
2 óra elteltével azonban frissen, illatosan, szállongó szőrrel átgondoltam a helyzetet, és mikor a jutalomfalatok és a dícsérő simik is előkerültek, úgy döntöttem, megbocsájtok.
Azért remélem hasonló merényletek nem fognak gyakran előfordulni!

1 megjegyzés:

Fluffyboy írta...

Helló szépséges Luna!
Nálunk megérkezett a tavasz! Sőt! Valamilyen nyulat kell várnom és nem szabad terelnem. Légy résen, hátha felétek is jár!