2010. október 17., vasárnap

Hová lett Ödönke?!

Amikor született, kicsi volt, nem látott és maximum a hasán tudott csúszni. Ödönkének hívták, és kizárólag tejet fogyasztott. Csak engem szeretett, és semmi sem érdekelte rajtam kívül.

Most, 4 héttel később már nem mondható kutyababának. Mindent lát, hall és minden érdekli. Persze, szopik még, de már áztatott tápot is eszik. Kiköltözött a ládából, folyton jön-megy, mindenhol megtalál, akkor is, ha egy kis nyugalomra vágyom. A hason csúszást felváltotta a rohangálás, és a folytonos játszhatnék. Már nem csak én vagyok, aki szórakoztathatja, bármelyik gazdit szívesen levadássza. Jönnek a fogai, ezzel együtt persze az állandó rághatnék is. Most már lehet vele játszani, tanítgatni.

Jó fej, tényleg.

És a leendő gazdi kérésére már Max a neve.

De hová lett Ödönke?!

2010. szeptember 25., szombat

Szülinapos kutyamama

DSC08433 Azt hiszem némi magyarázattal tartozom a címet illetően, de kezdjük az elején!

Ma lettem 4 éves, szóval boldog születésnapot nekem, Crominak, és a többi C alomtesónak.!

Ha jól emlékszem, még januárban említettem, hogy komoly terveim vannak erre az évre. Kicsit!? csúszott a tüzelésem, ezzel teljes bizonytalanságba és aggódásba taszítottam gazdáimat a nyári programjaikat illetően. Végül csak elkezdtem, sőt eredményesen be is fejeztem. A vége felé közeli kapcsolatot létesítettem Snoopyval, egy csinos beardie kannal, aminek szeptember 18-án ebédidőben megszületett az eredménye is. A kisfiam. Jelenleg (a világ legprofibb szülésznőjének, azaz Dianának köszönhetően) az Ödönke névre hallgat, papírja szerint azonban az elegáns Black Cooper First Class nevet viseli. Ödönke szépen gyarapodik, bár már születésekor is rendes súllyal büszkélkedhetett, 540 grammal érkezett, ami egyedüli kölyökként nem csoda. Most még nem igazán szórakoztató, csukott szemmel csúszik-mászik, folyton enne, és szerencsére sokat alszik. Tamarától kapott egy plüss egérkét, néha, ha nekem más, fontos dolgom van, ahhoz bújik. Mert azért a többi, embercsaládommal kapcsolatos dolgomat sem hanyagolhatom el, nem? Lehet, hogy nem vagyok szuperanyuka? Van a kutyáknak Anyák Lapja, ahova a lüke aggódó kérdéseimmel fordulhatok?

Szerencsére az nem kérdés, hogy eleget eszik-e, mert az jól látható. Különben (minden fontos személy szerint) gyönyörű kiskutya, aki láthatóan egészséges, és csinosan gömbölyű.

Kell ennél több?DSC08457