Szilveszter

Az új évi fogadalom (márpedig blogom lesz) közvetlen kiváltó oka nem is lehetett más, mint a szörnyű szilveszteri randalírozás. Muszáj kiírnom magamból a traumát (Akarsz róla beszélni? Akarok.)
Komolyan nem értem az embereket. Előző nap még teljesen normálisnak látszottak.
Ugyanazok a felnőttek, akik látszólag egyszer már megértették, hogy mire van szüksége egy rendes szakállas collie-nak (Normafa), azzal töltötték a szilveszter éjszakát, hogy vendégeket hívtak (ez még bocsánatos bűn, mert dögönyözésből, simogatásból így valamivel több jutott az átlagosnál), akik hajnalig hangoskodtak és nem hagytak aludni. Továbbá mások meg folyamatosan durrogtattak az utcán (ugye hogy jobb lenne a réten?), amitől ugyan nem ijedtem meg (bár a gazdáim ezt várták volna tőlem), de jól azért nem esett. Remélem, elolvassák amit írok.

Normafa

December végén felmentünk a Normafához, ahol találkoztam anyámmal meg a féltesómmal, meg annak a kölykével, és egészen jót mulattunk. Miért nem költözünk az erdőbe? Mondjuk azt a lökött kölyköt nem kellett volna elhozni, azt hitte a kis butája, hogy csak azért, mert én vagyok a legfiatalabb, velem majd játszhat. De hát én már felnőtt nő vagyok, és hogy ez világos legyen az ő számára is, ha csak tehettem, a fejére ültem. Remélem értett a szóból. Viszont anyám egészen normális lett. Eddig mindig a fejemre ült, ha játszani akartam vele (most komolyan, hogy lehet ilyen szívtelen egy felnőtt kutya egy ilyen aranyos kölyökkel, mint én voltam???), de most hajlandó volt rendesen rohangálni. Körbefutottuk a fél erdőt legalább háromszor (kettőnél biztosan több volt, a többi számot meg nem ismerem, nem is érdekel), hemperegtünk a hóban, és igazán jól mulattunk.

Család

Életem eddig eltelt 15 hónapja maga volt a világegyetem megteremtése. Nem kívánlak fárasztani benneteket az unalmas részletekkel, de azt tudnotok kell, hogy sok munkám fekszik ebben a kedves családban, akikkel lakom. Kezdjük a leglényegesebbel. Itt van ez a Tamara nevű leány. Idestova 15 hónapja nevelgetem, és szép, 3 éves nagylánnyá serdült - hála nekem. Nagyon fontos dolgokat tanítottam neki. Bele tud kapaszkodni a bundámba, fejhangon tudja ordítani a nevemet, fel tud borítani, tud visítani, ha megcsipkedem az oldalát, szeretettel ölelget, ha ahhoz van kedvünk és még ki tudja mi mindent. Nagy nehezen végre még azt is megtanulta (nehézfejű szülei minden ellenkezése ellenére), hogy én is szeretek az ő asztaluknál enni. De még sokat kell fejlődnie, ezért állandóan a nyomában vagyok, lesem mit csinál, merre indul, és állandóan vigyázok rá.

No igen, a felnőttekkel egy kicsit nehezebb, de ez majd még kiderül. A férfiember néha hajlandó amúgy istenesen megdögönyözni, ahogy csak egy férfi tud (nyáu… akarom mondani váu), de ezért minden alkalommal komoly köröket kell futnom. Persze hamarosan érett nőnek számítok már, tehát ez nem esik igazán nehezemre. És így aztán azt is értem, hogy az asszony a főnök. Legalábbis az enyém biztosan. Hiszen enni ad. Jó, kétségtelen, Tamara is ad néha a vacsorájából (ebédjéből, reggeliéből, nem is olyan néha), de azért rendes eledelhez az ember kutyája csak az asszonytól jut. És a séták vele… hm… finom, hatalmas séták… No, erről majd máskor.

Elindult a blog!

Luna vagyok. Szakállas collie. De félre ne érts, lány vagyok. Méghozzá a legszebb. (Szerintem. Szerinted?)

A papírokban nem pont ez áll, teljes nevem ugyanis Black Cooper Cartahena. (Hiszen rendes, törzskönyvezett, fajtatiszta eb vagyok! De még milyen!) De tekintettel ifjú koromra (2006. szeptember 25-én születtem Szlovákiában, Barcson) és múlhatatlan jókedélyemre, Luna maradok. Gazdáim szoktak mindenféle egyéb idiótaságot is a fejemhez vágni (Lunus, Lunakutya, Lunci, dög, éhenkórász, stb), de azért én Luna vagyok.

Újévi fogadalomként ezt a blogot nyitottam. Nektek. A rajongóimnak. Mert nem kétséges, hogy ha a képernyő előtt kigúvadó szemekkel engem néztek, a blogom olvassátok, akkor hűséges (érted? Pedig én vagyok a kutya… hehe) rajongóim vagytok. Vagy lesztek.

A képeken szüleim láthatók, Basie of Slavic Charm és Little Black Flower Areca.