Hát persze, hogy még itt vannak!

Itt vannak és itt is maradnak. A deguk. És a hozzájuk kapcsolódó idegbajom. Szerencsére enni már tudok, de szabadidőm nagy részét a ketrecük mellett töltöm, ugrándozva, bámulva. Néha valamelyik gazdi, leggyakrabban Tamara társaságában. Jobb, mint a tv.
Különben nagyon érdekesek, helyesek, viccesek. Nem félnek tőlem, gyakran összedugjuk az orrunkat. Nem esznek tápot és kutya jutalomfalatot. Szóval, akár szerethetném is őket, ha nem lennék ilyen iszonyúan féltékeny.
Még meggondolom. Szerintetek?

Migu?

Ez már mindennek a teteje! A nyulat már megszoktam, így hogy kiköltözött a kertbe, még kevésbé zavar. De még több állat!?
Ok, ok, írom a részleteket, és akkor megértitek a felháborodásom jogosságát.
Tegnap délután Tamara nagyszülei érkeztek látogatóba, de nem csak a szokásos simikkel és falatkákkal felszerelve, de nem ám! Egy kalitka volt a kezükben és benne 2 izé. Kicsi, szőrös, izgága nagyszemű és kerekfülű valamik. Ugrándoztak. Én is. Rám szólt a gazda. Rájuk nem.
Majd következett a bemutatkozás: "Luna, ők Tamara degui, nem szabad bántani őket, vigyázni kell rájuk, gazdáé." Aha. Degu. Migu?! És még csak nem is lehet őket kergetni?
Tiszta ideg lettem, vacsorázni se bírtam. Mi jöhet még? Elefánt, kenguru?

Breaded beardie, azaz panírozott szakállas

Gazdasszonyom ezt az időszakot csak panírozós időnek hívja. Lehet benne valami. Reggelente, a séták alatt még erősen párás a fű, naná, hogy vizes lesz a lábam. A sétaút (földút a töltés mellett) meg persze erősen homokos, naná, hogy poros lesz a lábam. Víz+por x sok= vastagon sáros, vagyis panírozott beardie láb. Minden reggel! Hát, nem irigylem a takarításért!
Különben nem sok érdekes történik. Wieselburgban szereztem egy CAC címet 2 hete. Áfonya kiköltözött a kertbe. Erősen tavaszodik.
És ma reggel megcsípett egy darázs, igen, persze, hogy az orromat, de szerintem ez nem vicces!
Szerinte sem, mert úgy tűnt nem élte túl a gonosz akciót. Lüke darázs!

Húsvét!!!

A sütisütő bulin még csak gyanakodtam (és persze nyalakodtam), a celofáncsörgésnél már erősen gyanakodtam, a sonkaillat érkezésekor már biztos voltam a Húsvét nevü több napos mulatság érkezésében.
A szokásos menetrenddel, tojás, és jutalomfalat vadászattal, finom falatokkal, sok családi együttléttel és ennek megfelelő mennyiségű simogatással idén is nagyon szeretem ezt az ünnepet. A tavalyihoz képest annyi változott, hogy nem került új állat a házhoz, de ha hiszitek, ha nem, nekünk még mindig megvan a múlt évi húsvéti nyulunk, Áfonya. Hát, már nem az a kimondott nyuszika, legalább öt kiló, de egész jó fej. Cseppet sem fél tőlem, pedig már néhányszor bekaptam a kalimpáló lábait. (tuuuudom, hogy ezt nem szabad, de az a belső hang!)
Kedves Mex! Köszi a figyelmeztetést, de esélyem sincs résen lenni, az általad emlegetett nyúl nemcsak felénk jár, de velünk is él, egy éve. Gazdáim, különösen Tamara nagyon kedvelik, és amíg ajándékot hoz, de kutyatápot nem kér, és az általa igényelt simogatás mennyiséget nem növeli, addig én is elviselem.
A tavasz lassan de biztosan ide is megérkezik, a családom szerint igen kerge-lüke vagyok vagyok tőle. Pedig csak boldog.
És ezt mindenkinek szívesen tovább is adom. További boldog sonkás-csokis-sütis -simis Húsvétot kívánok mindenkinek!

Nincs itt

Tévedtem, a tavasz valahol máshol van. Itt hideg szél és reggel -5 fok van, ami igazán nem mondható tavasziasnak.
Egy összeesküvésről kell beszámolnom, ami a felháborító kezdet ellenére végül is egész jól végződött. Csütörtök reggel Fletch és Phini gazdasszonya, az általam nagyon szeretett Diana érkezett hozzánk vendégségbe (legalább is akkor még azt gondoltam, hogy beéri egy kávéval és egy kis sütivel). Viharos üdvözlésem után azonban gyanúsan kezdett viselkedni, ruhát váltott, és a kosárkájából mindenféle gyanús dolgot pakolt egy törülközőkkel letakart asztalra. Ezután gazdasszonyommal az emeleti fürdőszobába csaltak, a zuhanyfülkébe parancsoltak, és orvul megfürdettek! Ezután másfél órát fésültek és három hajszárítóval szárítottak! Úgy éreztem elárultak, és már az ártatlan vendégnek látszó látogatókban sem bízhatok többé.
2 óra elteltével azonban frissen, illatosan, szállongó szőrrel átgondoltam a helyzetet, és mikor a jutalomfalatok és a dícsérő simik is előkerültek, úgy döntöttem, megbocsájtok.
Azért remélem hasonló merényletek nem fognak gyakran előfordulni!

Lehet, hogy itt a tavasz?!

Tudom, tudom és szégyelem is magam rendesen. Azt hiszem, a tünetegyüttes neve: farsangi lustaság. Csak ezt tudom felhozni mentségemül, amiért nem jelentkeztem ilyen sokáig.
De itt a nagyböjt, és vele együtt talán a tavasz is, ezzel pedig az ebek kedve is derűs, és blogírásra hajlamos.
Igyekszem összeszedni a múlt hónap történéseit.
1. Sok hó esett, nagyon-nagyon sok. (erről később rövid összefoglalót tervezek)
2. Séta-falka-család-lustálkodás.
3. Lezajlott az Angol Pásztorkutya Klub éves vacsorája. Erről csak három hír: Semmi változás, a buli továbbra sem kutyabarát.( részletek a 2008-as és 2009-es klubvacsoráról szóló beszámolókban ) 2009-ben is Clubstar szuka lettem. Saját képmásommal díszített porcelán jutalomfalat tartót kaptam Blankától.
Az elmúlt pár napban kiolvadt a világ és elfogyott a hó. Fincsi tavaszi szellő fújdogál és csiklandósan jó kedvem van. Szaladok, lobog a szélben a bundám, néha még a többi kutyát is hajlandó vagyok "emberszámba" venni és játszani velük. De azért ne bízzák el magukat!

Séta a szetterekkel

Nem tudom említettem-e már, de tiszteletbeli szetter vagyok, és mint ilyen rendszeres meghívásokat kapok a klubsétáikra, főleg Boby barátomnak és esti falkatársamnak köszönhetően. Múlt héten végre idejük és kedvük is volt gazdáimnak kihasználni a meghívást, így kb.20-25 szetterrel töltöttem a vasárnap délelőttöt. (tudjátok milyen nehéz,- még egy pásztorkutyának is- megszámolni ilyen nagyszámú rohangáló ebet)
Nagykovácsi határából indultunk, erdők-mezők között szaladgáltunk. Írek, angolok, gordonok és én, a beardie. Szerencsére nem voltak fajtagyűlölők!
Tamara nagy örömére patanyomokat követtünk, jeget törtünk, csúszkáltunk végül 2 lovassal is találkoztunk. Jó séta volt, elfáradtunk, de remélem a következőre is elmegyünk!