Nem ér a nevem

Békés alukálásomból egészen elképesztő szagok ébresztettek fel. Úgy emlékszem, valami olyasmit álmodtam, hogy birkáról birkára ugrálva keresem Tamarát a szép angol gyepen. (Ööö... vajon tudom én egyáltalán mi az, hogy angol? Yes, yes. I am a beardie.) Már éppen megláttam a szoknyája szélét, amikor szédítő illatokat éreztem, felkaptam a fejem... és bevágtam az ágyba. Mert a gazda ágya alatt aludtam. Kikecmeregtem, és feltartott orral az illatorgia nyomába eredtem. Soha nem éreztem még ilyet. A gazda valami egészen furcsa ételt evett, de az első pillanattól világos volt, hogy ezt én nagyon szeretem. Hosszúkás szálak, csöpög a lé, a szakállamnak is káposzta szaga van már (innen a cím: "nem ér a nevem, káposzta..."). Mert igen, a savanyú káposzta rajongója lettem. A gazda szerint már szép emlékű elődöm, Bogyó (becsületes nevén Wandering Spirit Blooming Blackberry) is imádta. Meg tudom érteni. A savanyú káposzta bizonyára valami eredeti szigetországi eledel lehet, ha minden szakállas collie szereti. Tényleg mind szereti? Nyomjatok gombot (jobb oldalt)!