Család

Életem eddig eltelt 15 hónapja maga volt a világegyetem megteremtése. Nem kívánlak fárasztani benneteket az unalmas részletekkel, de azt tudnotok kell, hogy sok munkám fekszik ebben a kedves családban, akikkel lakom. Kezdjük a leglényegesebbel. Itt van ez a Tamara nevű leány. Idestova 15 hónapja nevelgetem, és szép, 3 éves nagylánnyá serdült - hála nekem. Nagyon fontos dolgokat tanítottam neki. Bele tud kapaszkodni a bundámba, fejhangon tudja ordítani a nevemet, fel tud borítani, tud visítani, ha megcsipkedem az oldalát, szeretettel ölelget, ha ahhoz van kedvünk és még ki tudja mi mindent. Nagy nehezen végre még azt is megtanulta (nehézfejű szülei minden ellenkezése ellenére), hogy én is szeretek az ő asztaluknál enni. De még sokat kell fejlődnie, ezért állandóan a nyomában vagyok, lesem mit csinál, merre indul, és állandóan vigyázok rá.

No igen, a felnőttekkel egy kicsit nehezebb, de ez majd még kiderül. A férfiember néha hajlandó amúgy istenesen megdögönyözni, ahogy csak egy férfi tud (nyáu… akarom mondani váu), de ezért minden alkalommal komoly köröket kell futnom. Persze hamarosan érett nőnek számítok már, tehát ez nem esik igazán nehezemre. És így aztán azt is értem, hogy az asszony a főnök. Legalábbis az enyém biztosan. Hiszen enni ad. Jó, kétségtelen, Tamara is ad néha a vacsorájából (ebédjéből, reggeliéből, nem is olyan néha), de azért rendes eledelhez az ember kutyája csak az asszonytól jut. És a séták vele… hm… finom, hatalmas séták… No, erről majd máskor.